XXVI. Magyarországi Egészségügyi Napok

Siófok, 2019. október 9-11.

Kedves Kolléganők, Kollégák!

 

Törökné Kaufmann Zsuzsanna Idén is jubileumot ülünk, szinte napra pontosan harminc évvel ezelőtt jegyezte be a bíróság Egyesületünket. Sok vihart, változást megérve, felnőttünk. Kitartottunk alapelveink mellett: csak szakmapolitikát, munkatársaink érdekvédelmét, konferencia szervezést, oktatást végzünk. Ez évi konferenciánkat is ezen gondolatok szellemében szervezzük.
Az első nap most is kissé „emelkedettebb” szellemű. 250 éves a magyar egészségügyi felsőoktatás, az első magyar orvosegyetem. Ehhez a jubileumhoz kapcsolódik Gazda István tudománytörténeti előadása, valamint Berényi Ervin professzor úr előadása arról, hogy milyen feladata is van a 21. században egy modern egyetemi centrumnak. Előadást hallunk a sport és a gyógyítás egymásra gyakorolt szinergikus hatásáról és megismerhetünk egy egészen különleges sportolót, aki teljesítményével még az igen tapasztalt „élettanászokat” is meghökkentette. Az ő felkészülése és eredményei az egészségügy, a gyógyítás, a diagnosztika sikere is.

A második nap a szokásos szakmai programok jegyében telik. Előadást hallhatunk arról, mi is várható a gazdálkodási körülményeinkben a közvetlen, illetve a belátható jövőben. Folytatjuk a közbeszerzés rejtelmeinek, buktatóinak, lehetőségeinek megismerését. Önálló blokkban tervezünk előadásokat a kórházi gyógyszergazdálkodás problémáiról, ezért szeretettel várjuk kórházi gyógyszerész kollégáinkat is.
Dr. Simon Tamás ügyvéd úr előadásában nem csak a műhibákról fog beszélni, hanem azokról a buktatókról, rejtett vagy nyilvánvaló konfliktushelyzetekről, amelyeket az a jogi környezet teremt, amelyben dolgozunk. Ehhez az előadáshoz reményeink szerint bioetikai előadót is fogunk tudni hívni. Idén sem marad el az informatikai problémák, feladatatok ismertetése, megvitatása. Az egészségügyi termékek kötelező egyedi azonosításával kapcsolatos uniós szabályozás hazai bevezetésének eddigi tapasztalatairól és a ránk váró feladatokról is fogunk beszélni.
Nagy érdeklődéssel várjuk, hogy kollégáink a régiókból milyen előadásokkal jelentkeznek. A felkérő leveleket kiküldtük, várjuk az ötleteket. Biztosak vagyunk benne, hogy téma van bőven „az utcán hever”, csak le kell érte hajolni. Ilyen például az, hogy miként tudnak beilleszkedni az egyetemi végzettségű szakdolgozók az egészségügyi rendszerbe.

A pénteki napra meghívjuk az Államai Számvevőszék képviselőjét, hogy eszmét cserélhessünk az integritásról, a vizsgálatokról…
Január 1. óta próbajáratban, április 1-től élesben működik az észak-bécsi kórház. Tapasztalataik minden bizonnyal hasznosak lesznek az EBP programban dolgozó kollégáink számára is. Előadást hallhatunk a NEAK-tól a finanszírozási helyzetről, új utakról, feladatokról. Vitaasztalhoz ültetjük a kórházak szakmai kapcsolatainak képviselőit: alapellátás, praxisközösség, járóbeteg ellátás. Célunk, hogy egyeztessük, megvitassuk, mit is várunk el egymástól. Ezután következik a szakmapolitikai blokk az ÁEEK és az EMMI képviselőivel. Természetesen lesz közgyűlés, ahol a beszámolók mellett egy kicsit megünnepeljük a születésnapunkat is. Szeretnénk a még köztünk élő és elérhető, az alapító okiratban nevesített volt kollégáinkat vendégül látni és köszönteni.

Természetesen nem feledkezünk meg támogatóinkról az idén sem!

A beharangozó végére egy rejtvény, ami egyúttal egy üzenet is: „Aqua alle funi!” Azok között, akik tudják, hogy mikor használjuk ezt a latin kifejezést, és legkésőbb szeptember 20-ig elküldik az eunapok@kmcongress.com e-mail címre, értékes ajándékot sorsolunk ki.
A megfejtést és a nyertes személyét a programfüzetben hozzuk nyilvánosságra!

Molnár Attila
Leköszönő elnök
Törökné Kaufmann Zsuzsanna
Elnök
Béres Margit
Jelölt elnök
Dr. Ari Lajos
Szervező Bizottság elnöke

 

Akkreditáció

A kongresszus akkreditálása folyamatban van!

A kreditpontok jóváírása az orvosi pecsétszám, szakdolgozók esetében a működési nyilvántartási szám alapján történik, ezért kérjük, hogy ezt feltétlenül tüntessék fel a jelentkezési lapon. Az asszisztensek feltétlenül töltsék ki az Akkreditációs adatok szakdolgozók számára c. lapot.
Kredit pont csak a teljes részvételre adható (napijegyes, illetve kísérő részvételi díjra nem).
A kreditpontok jóváírásának a feltétele, hogy a jelenléti ívet írja alá a kongresszusi regisztrációban.

Időpont

2019. október 9-11.

Helyszín

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda
8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c
GPS koordináta: É 46.907561 K 18.0436101
www.hotelazur.hu

Térkép

 

A Hotel Azúr a Balaton régió legnagyobb 4 csillagos wellness- és konferencia szállodája - Siófokon, közvetlenül a Balaton partján, egy 3 hektáros kertben helyezkedik el.
Minden szoba balkonos, TV-vel és mozicsatornákkal, Wi-Fi internet-csatlakozással, széffel, légkondicionálóval felszerelt, és füstérzékelővel ellátott. Rendezvénytermei variálhatók és modern technikával felszereltek. Éttermei házon belül többféle különleges gasztronómiai lehetőséget kínálnak. A 3700 m2-es wellnessközpont különleges lehetőségeket nyújt a feltöltődésre.

Parkolás

A vendégek részére a parkolás térítésmentes. A szálloda területén 150 parkolóhelyet tudunk biztosítani.

A regisztrációs iroda nyitva tartása

október 9., szerda 8.00 - 18.00
október 10., csütörtök 8.00 - 18.00
október 11., péntek 8.00 – 14:00

A Konferencia hivatalos nyelve

magyar

Szervező Bizottság

elnök: Törökné Kaufmann Zsuzsanna
tagok: Dr. Ari Lajos, Béres Margit, Nagy Linda

A Szervező Bizottság címe

Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete
1204 Budapest, Köves utca 1.
telefon: +36 1 284-7668, fax: +36 1 284-7668
e-mail: egve@egve.hu
honlap: www.egve.hu

Kongresszusi iroda

K&M Congress Kft.
1064 Budapest, Podmaniczky utca 75.
telefon: +36 (1) 301-2000, fax: +36 (1) 301-2001
e-mail: e-mail küldése

Fontos határidők

Korai részvételi díj fizetésének határideje: 2019. július 31.
Kedvezményes részvételi díj fizetésének határideje: 2019. szeptember 16.

Előadóink

(A lista folyamatosan frissül.)

Dr. Ábrahám Eszter

Dr. Ábrahám Eszter
 

Dr. Békássy Szabolcs

Dr. Békássy Szabolcs
 

Dr. Berényi Ervin

Dr. Berényi Ervin
 

Dr. Bodó Gabriella

Dr. Bodó Gabriella
 

Cseszkó Géza

Cseszkó Géza
 

Dr. Dénes Zoltán PhD

Dr. Dénes Zoltán PhD
 

Prof. Dr. Gazda István

Prof. Dr. Gazda István
 

Dr. Hertelendy László

Dr. Hertelendy László
 

Hidasi Péter

Hidasi Péter
 

Prof. Dr. Horváth Ildikó

Prof. Dr. Horváth Ildikó
 

Dr. Horváth Lajos

Dr. Horváth Lajos
 

Juhász László

Juhász László
 

Kálmánné Juhász Ilona

Kálmánné Juhász Ilona
 

Dr. Kis Szölgyémi Mónika

Dr. Kis Szölgyémi Mónika
 

Dr. Kovács Árpád

Dr. Kovács Árpád
 

Krázli Zoltán

Krázli Zoltán
 

Mányoki Attila

Mányoki Attila
 

Nagy István

Nagy István
 

Dr. Pásztélyi Zsolt

Dr. Pásztélyi Zsolt
 

Prof. Pohl, Anton

Prof. Pohl, Anton
 

Sipos Júlia

Sipos Júlia
 

Dr. Stankovics Éva

Dr. Stankovics Éva
 

Steinböck, Werner

Steinböck, Werner
 

Szabó Bakos Zoltánné

Szabó Bakos Zoltánné
 

Szabó Bálint

Szabó Bálint
 

Dr. Tátrai Tünde

Dr. Tátrai Tünde
 

Prof. Dr. Tihanyi József

Prof. Dr. Tihanyi József
 

Törökné Kaufmann Zsuzsanna

Törökné Kaufmann Zsuzsanna

Dr. Urbán Edina

Dr. Urbán Edina
 

Dr. Vida Róbert György

Dr. Vida Róbert György
 

Wéber András

Wéber András
 

Részvételi díj típusok

EGVE tag aki 2019. május 31-ig az Egyesületbe tagként belépett és tagdíját rendezte
Egészségügyi dolgozó egészségügyi közintézmény dolgozója, nem EGVE tag
Nyugdíjas Magyarországon nyugellátásban, vagy azt helyettesítő kompenzációban részesülő személy
Támogató cégképviselő azon cég dolgozója, akinek cége támogatója a kongresszusnak
Cégképviselő aki bármilyen egyéb cég nevében vesz részt a kongresszuson, illetve, aki a fenti kategóriák egyikébe sem sorolható

Részvételi díjak

(A részvételi díjak 21,26% ÁFA-t tartalmaznak)

3 napra

Korai
2019.07.31-ig
Kedvezményes
2019.09.16-ig
Helyszíni
2019.09.16. után
EGVE tag
2019-ben 50%-os kedvezménnyel
16 400 Ft
8 200 Ft
17 800 Ft
8 900 Ft
21 600 Ft
10 800 Ft
Egészségügyi dolgozó 24 400 Ft 26 200 Ft 31 400 Ft
Nyugdíjas EGVE tag
2019-ben 100%-os kedvezménnyel
8 200 Ft
0 Ft
8 200 Ft
0 Ft
8 200 Ft
0 Ft
Nyugdíjas egészségügyi dolgozó 12 200 Ft 12 200 Ft 12 200 Ft
Támogató cégképviselő 16 600 Ft 19 100 Ft 21 600 Ft
Cégképviselő 36 900 Ft 39 800 Ft 43 000 Ft

1 napra

Korai
2019.07.31-ig
Kedvezményes
2019.09.16-ig
Helyszíni
2019.09.16. után
EGVE tag
2019-ben 50%-os kedvezménnyel
9 600 Ft
4 800 Ft
12 600 Ft
6 300 Ft
15 900 Ft
7 950 Ft
Egészségügyi dolgozó 12 700 Ft 15 900 Ft 19 100 Ft
Nyugdíjas EGVE tag
2019-ban 100%-os kedvezménnyel
4 800 Ft
0 Ft
4 800 Ft
0 Ft
4 800 Ft
0 Ft
Nyugdíjas egészségügyi dolgozó 6 400 Ft 6 400 Ft 6 400 Ft
Cégképviselő 9 600 Ft 12 600 Ft 15 900 Ft

A háromnapos részvételi díj a következőket tartalmazza:

  • a tudományos programok és a kiállítás látogatása
  • kongresszusi táska a programfüzettel
  • vonalkódos névkitűző
  • kávé a tudományos program szüneteiben

Az egynapos részvételi díj a következőket tartalmazza:

  • tudományos programok és a kiállítás látogatása az adott napon
  • kongresszusi táska a programfüzettel
  • vonalkódos névkitűző
  • kávé a tudományos program szüneteiben

A kongresszus tudományos és társasági programjai csak a kongresszusi névkitűzővel látogathatók!

Szakmai kiállítás

A Kongresszushoz kapcsolódó tudományos kiállításról a kongresszusi szervező iroda ad felvilágosítást.

Szállás

(Az árak 15,25% ÁFA-t tartalmaznak.)

Hotel Azúr Wellness és Konferencia Szálloda

8600 Siófok, Erkel Ferenc u. 2/c

Weboldal Térkép
Kétágyas szoba 1 fő részére MEGTELT!
Kétágyas szoba MEGTELT!
Superior kétágyas szoba 1 fő részére MEGTELT!
Superior kétágyas szoba MEGTELT!
A szobaárak tartalmazzák a büféasztalos reggelit, ÁFA-t, IFA-t. A szobaárak magukba foglalják az Hotel Azúr wellness központ használatát (élménymedencék, wellness club finn szaunákkal, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, illetve a kondicionáló terem használatot). A Hotel Azúr szárnyban elhelyezett vendégek felár ellenében vehetik igénybe Prémium wellness szolgáltatásait.
Prémium kétágyas szoba 1 fő részére MEGTELT!
Prémium kétágyas szoba MEGTELT!
Junior suite egyágyas elhelyezéssel 30 500 Ft/szoba/éj
Junior suite kétágyas elhelyezéssel 34 500 Ft/szoba/éj
A szobaárak tartalmazzák a büféasztalos reggelit, ÁFA-t, IFA-t. A szobaárak magukba foglalják az Hotel Azúr wellness központ használatát (élménymedencék, wellness club finn szaunákkal, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, illetve a kondicionáló terem használatot). A Hotel Azúr**** Prémium épületrészben elhelyezett vendégek továbbá térítésmentesen használhatják a Prémium szárny élménymedencét, úszómedencét és 12 elemes szaunaparkot magába foglaló exkluzív wellness részlegét.
Villa Azúr apartman 1 főre MEGTELT!
Villa Azúr apartman 2 főre MEGTELT!
A szobaárak tartalmazzák a büféasztalos reggelit, ÁFA-t, IFA-t, a Hotel Azúr wellness központ használatát (élménymedencék, wellness club finn szaunákkal, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, illetve a kondicionáló terem használatot).
Lakosztály 1 főre MEGTELT!
Lakosztály 2 főre MEGTELT!
A szobaárak tartalmazzák a büféasztalos reggelit, ÁFA-t, IFA-t, a Hotel Azúr wellness központ használatát (élménymedencék, wellness club finn szaunákkal, gőzkabinnal, infra szaunával, sókamrával, illat kamrával, illetve a kondicionáló terem használatot).
Check-in: 14:00
Check-out: 10:00

Hotel Yacht Wellness & Business Siófok

8600 Siófok, Vitorlás u. 12-14.

Weboldal Térkép
Egyágyas elhelyezés reggelivel 22 100 Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba 23 600 Ft/szoba/éj
Szolgáltatások, amelyeket a szobaár tartalmaz: svédasztalos reggeli, korlátlan wifi elérés, ingyenes parkolást.

Étkezés

(Az árak tartalmazzák a 4,76% ÁFA-t és a 3,85% turizmusfejlesztési hozzájárulást.)

Büféebéd egy üdítővel vagy ásványvízzel 5 500 Ft/fő/nap
Vacsora október 9-én 11 100 Ft/fő
Vacsora október 10-én 11 100 Ft/fő

Jelentkezés

A kongresszusra csak on-line lehet jelentkezni.

A szállásra és étkezésre vonatkozó igényeket is a jelentkezési lapon kérjük megadni. Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy aki kétágyas elhelyezést igényel, de nem jelöl meg szobatársat, annak az egyágyas elhelyezés árát kell fizetnie, ha a kongresszus résztvevői közül más nem választ ilyen elhelyezést.

Kérjük, hogy a költségviselő a honlapról letölthető költségvállaló nyilatkozat cégszerű aláírásával igazolja, ha a költségeket a munkahely vagy szponzor fizeti. Amennyiben a költségviselő az aláírt nyilatkozat ellenére a vállalt kötelezettségét nem tejesíti, a felmerült költségeket az érintett résztvevőnek kell kifizetnie.

A K&M Congress Kft. a megadott e-mail címre elküldi a megrendelt szolgáltatások visszaigazolását. A megrendelés a díjak befizetésével válik érvényessé. A ki nem fizetett megrendeléseket 2019. augusztus 10-én töröljük.

Korlátozott számban, készpénzfizetés mellett a helyszínen is elfogadunk megrendelést az étkezésekre.

A jelentkezés lezárult.

Az étkezések, a szállás és a részvételi díjak közvetített szolgáltatást tartalmaznak.
A visszaigazolt jelentkezés szerződésnek minősül.

Lemondás, módosítás

A lemondást írásban kérjük beküldeni a kongresszusi szervezőiroda címére.
A korábbi befizetések visszatérítése:
a 2019. augusztus 10-ig beérkezett lemondások esetében a befizetett díjak 80%-át térítjük vissza;
a 2019. augusztus 10. után érkezett lemondások esetében a befizetett díjakból visszatérítésre nincs lehetőség.

Az utólagos számlamódosítás díja: 1 000 Ft + ÁFA

2019. OKTÓBER 2. UTÁN MÓDOSÍTÁST MÁR NEM ÁLL MÓDUNKBAN ELFOGADNI!

Fizetés módja

Fizetési mód on-line jelentkezés esetén

1) Bankkártyával on-line az eunapok.kmcongress.com oldalon,
biztonságos banki vonalon. A hitelkártya adatokat csak a bank látja.
2) Átutalással a K&M Congress Kft-nek a K&H Bank ZRt.-nél vezetett 10400212-50526666-72501007 számú számlájára. Kérjük, hogy az átutalási megbízáson a résztvevő(k) nevét feltüntetni szíveskedjenek.

Fizetési mód a helyszínen

1) Bankkártya
2) Készpénz

 

Bemutatkoznak előadóink

DR. ÁBRAHÁM ESZTER
intézeti szakgyógyszerész, laboratóriumi felelős szakgyógyszerész

Végzettség:
kórházi-klinikai szakgyógyszerész 2016.
klinikai onkológiai szakgyógyszerész 2019.

Szakmai szervezeti tevékenység:
Onkológiai Gyógyszerészek Európai Szervezetének magyarországi delegáltja
Publikációs tevékenység:
Központi citosztatikus keverék-készítő laboratórium ráfordításainak elemzése és monitorozása – Kórházi Gyógyszerészek XXII. Kongresszusa 2019, Balatonfüred
Biosimilarek az onkológiai gyakorlatban: várakozások és tapasztalatok - Kórházi Gyógyszerészek XXI. Kongresszusa 2019, Balatonfüred
Biosimilar Project - Train the Trainers; The evaluation of biosimilars 2018; Hamburg
Investigation and Identificaton of Drug-Drug and Drug-Supplement Interactions in a Depressed Population – EAHP Congress 2017; Cannes
A citosztatikus keverék-infúzió előállítására szolgáló gyógyszerészeti központ szakmai és üzemgazdasági értékelése - Kórházi Gyógyszerészek XXI. Kongresszusa 2017, Szeged
Gyógyszeres terápia mellett alkalmazott kiegészítő készítmények kölcsönhatásainak vizsgálata – KGYSZ Szimpózium 2016, Balatonfüred

DR. BÉKÁSSY SZABOLCS
alpolgármester, Dunavarsány

Szakmai tapasztalat:
2016 - jelenleg alapító, Háziorvosok Online Szervezete
2014 – jelenleg alpolgármester, Dunavarsány Város Önkörmányzata
2013 – jelenleg orvosszakmai vezető, Dunaharaszti központ orvosi ügyelet
2011 – jelenleg háziorvos, Co-Medi-Catus Kft (Dunavarsány Egészségház)
2008 – jelenleg intézményi orvos, Szigethalom és Környéke Egyesített Szociális Intézmény
2018.04.01. Pest Megyei Orvosi Kamara Szigetszentmiklós-Dabas-Monor választókerületének elnöke, Magyar Orvosi Kamara Pest megyei Területi Szervezete
2015 – 2018 Pest Megyei Orvosi Kamara Felügyelő Bizottságának elnöke, Magyar Orvosi Kamara Pest megyei Területi Szervezete
2017.09.01. szakmai irányító, munkacsomag vezető, Országos Közegészségügyi Intézet
2014 – 2015 foglalkozás-egészségügyi rendelés, Emberi Erőforrások Minisztériuma (Dr. Füredi Bt.)
2010 – 2014 önkormányzati képviselő, Fejlesztési és Környezetvédelmi Bizottság elnöke, Dunavarsány Város Önkormányzata
2008 – 2011 helyettesítő háziorvos, Országos Alapellátási Intézet
2003 – 2009 segédápoló, Gottsegen Országos Kardiológiai Intézet
2007 – 2008 mentőorvos, Országos Mentőszolgálat
2006 – 2007 mentőtiszt, Országos Mentőszolgálat
2004 – 2006 mentőápoló, Országos Mentőszolgálat

Tanulmányok:
2001 – 2007 általános orvos, Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kar
2008 – 2011 háziorvostan szakorvos, Szeged Családorvosi Intézet
2015 – 2017 foglalkozás-egészségügyi szakorvos, Pécsi Tudományegyetem Foglalkozás-egészségügyi és Munkahigiénés Központ

DR. BERÉNYI ERVIN
Tanszékvezető egyetemi tanár

Szakterület: radiológia, neuroradiológia
Orvosi Tudományok Osztálya

Kutatási témái:

  • diffúziós tenzor képalkotás
  • fibertracking
  • funkcionális MR képalkotás (MRI)
  • intracraniális liquorpulzációs képalkotás
  • MR spektroszkópos képalkotás
Szervezeti tagságok:
  • Orvosi Diagnosztikai Tudományos Bizottság (szavazati jogú tag)
  • Debreceni Területi Bizottság (tanácskozási jogú tag)

DR. BODÓ GABRIELLA
intézetvezető főgyógyszerész

Iskolai tanulmányok:
- 2017: negyedik szakvizsga „ Gyógyszer-információ és terápiás tanácsadás” oklevél minősítése – kiválóan megfelelt (oklevél száma: 4/2016.).
- 2017: harmadik szakvizsga „ Onkológiai gyógyszerészet” oklevél minősítése – kiválóan megfelelt (oklevél száma: 1/2016.).
- 2009: második szakvizsga „Klinikai gyógyszerészet” oklevél minősítése – kiválóan megfelelt (oklevél száma: 51/2003.).
- 2002: szakvizsga "Gyógyszerhatástan” oklevél minősítése – kiválóan megfelelt (oklevél száma:150/2002).
- 1987-1992:Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem Gyógyszerész- tudományi Kar, oklevél minősítése - jó (oklevél száma: 8/1992.).

Végzettség:
- Gyógyszerész
- Szakgyógyszerész
Klinikai Szakgyógyszerész
Onkológia Szakgyógyszerésze
Gyógyszer-információ és Terápiás Tanácsadás Szakgyógyszerésze

Munkahelyek és beosztások:
- 2018 február : Szegedi Tudományegyetem SZAKK Központi Gyógyszertár Intézetvezető Főgyógyszerész
- 2007- 2018-: B.- A.-Z. Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház intézeti gyógyszertár- Miskolc-Intézetvezető Főgyógyszerész
- 2001- 2006 : B.-A.- Z. Megyei Kórház intézeti gyógyszertár – Miskolc- beosztott gyógyszerész
- 1992-2001 Közforgalmú Gyógyszertár – Miskolc – beosztott gyógyszerész és Gyógyszeripari tevékenység

Szakmai tudományos szervezetek, tisztségek:
- Hazai Szervezetek:
- MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete – MGYT-KGYSZ ( 2005-)

- Tisztségek:
- MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet vezetőség- tag ( 2013-)
- MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezeten belül a Parenterális munkacsoport vezetője ( 2013 -)
- Magyar Gyógyszerészi Kamara- tag ( 2013-)
- Magyar Mesterséges Táplálási Társaság Vezetőség- tag( 2018-)
- Kórházi-Klinikai Szakmai Kollégium Tagozat – tag ( 2016-)

Nemzetközi Szervezetek:
- Európai Kórházi Gyógyszerészek Szövetsége – European Assiciation of Hospital Pharmacist – EAHP ( 2013 )

Előadások elsőszerzője, társszerzője, oktatás:
- Számos előadás kongresszusokon és továbbképzéseken a feldolgozott témák : Injekciók, infúziók oldhatósága, elegyíthetősége, keverék infúziók kompatibilitása, inkompatibilitása, a betegbiztonság és a gyógyszerelés biztonságának növelése, unit dose rendszerek, tételes elszámolású gyógyszerek, intézeti gyógyszertárban megvalósítható szakfeladatok GCP-klinikai gyógyszerész szerepe, gyógyszerbeszerzés-gyógyszerellátás racionalizálásának lehetőségei
- Gyógyszerészhallgatók és rezidens gyógyszerészek gyakorlati képzésében való részvétel

Elismerések, kitüntetések:
- 2010- „Kórházi Gyógyszerészetért” - MGYT-KGYSZ
- 2015- Dávid Lajos Emlékérem - MGYT-KGYSZ
- 2016- Főigazgatói dicséret- B.-A.-Z Megyei Kórház és EOK Miskolc

CSESZKÓ GÉZA
Diplomás ápoló, egészségügyi menedzser – Msc05 Egészségügyi szakmenedzser – Msc12/A (mesterképzés).

Tanulmányait a DOTE Egészségügyi Főiskolán, és a SOTE Egészségügyi Menedzserképző Központban végezte.
1987 óta a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet dolgozója, 2008-tól, mint Kontrolling csoportvezető.
Jelenlegi beosztását megelőzően 16 évig a Pszichiátriai Addiktológiai Osztály, majd 2004-től a Kontrolling csoport munkatársa volt.
2014 óta az EGVE tagja.

DR. DÉNES ZOLTÁN PHD
Az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet orvos igazgatója, az Agysérültek Rehabilitációs Osztályának osztályvezető főorvosa, a Semmelweis Egyetem docense, a Rehabilitációs Tanszéki Csoport vezetője.

Korábban országos rehabilitációs szakfelügyelő főorvos (2006–2013), az intézet minőségügyi vezetője (2003–2015).
Az egészségügy területén a gyógyításban, a képzésben és a kutatásban egyaránt részt vesz, kiemelt érdeklődési területe a súlyos agysérült betegek rehabilitációja.
Egészségügyi Szakmai Kollégium Rehabilitáció, Fizikális Medicina és Gyógyászati Segédeszköz Tagozatának 2016 óta elnöke.

PROF. DR. GAZDA ISTVÁN
Tudománytörténész, a történelemtudomány kandidátusa, a Magyar Tudománytörténeti Intézet igazgatója.

Megalakulásától kezdve tagja az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának, tanított a Budapesti Műszaki Egyetemen és az ELTE-n. Számos tudománytörténeti kötetet és sorozatot szerkesztett, több sikeres tv- és rádiósorozat közreműködője. Egyetemi doktori disszertációját a régi magyar tudóstársaságok történeti forrásairól készítette.
1994-ben Szabó Árpád akadémikussal együtt létrehozta a Magyar Tudománytörténeti Intézetet, amelyhez a szakma jó néhány jeles képviselője kapcsolódott, s amelynek alapítása óta igazgatója.
Az Akadémia Tudomány- és Technikatörténeti Komplex bizottsága mellett részt vesz a Művelődéstörténeti Bizottság és az Orvostörténeti Szakbizottság munkájában is, emellett alelnöke a Jedlik Ányos Társaságnak és elnöke a Szily Kálmán Alapítványnak, alelnöke a Magyar Orvostörténelmi Társaságnak, valamint kuratóriumi tagja a Magyar Örökség Díjat negyedévente odaítélő bizottságnak.
2019-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszt Polgári Tagozata kitüntetést kapott.

DR. HERTELENDY LÁSZLÓ
Országos Minőségügyi Szakfőorvos

Iskolái:
1984-1988 Czuczor Gergely Bencés Gimnázium Győr
1988-1994 Semmelweiss Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Kar
1990-1994 Pázmány P. Hittudományi Egyetem, Hittudományi Kar tanári szak
1994 Buffalo-ban, Clasantius Training Program keretében orvosi gyakorlat

Vizsgái:
1996 háziorvosi licence vizsga
1998 Lágy (soft) lézer terápiás vizsga
1999 háziorvostan szakvizsga
2002 foglalkozás egészségügyi szakvizsga
2003-tól regisztrált mediátor (konfliktuskezelő)
2003-tól regisztrált országos szakmai vizsgaelnök (EüM)
2007 iskolaegészségtan és ifjúságvédelem szakvizsga

Munkahelyek:
1994-96 Keszthely, Zalaegerszeg háziorvos rezidens
1997 sorkatona
1997-98 háziorvosi ügyeletes orvos
1998- 2008 Keszthely Város Önkormányzata Alapellátási Intézet (A.L.I)., intézetvezető főorvos
1998-tól önálló vállalkozóként házi-, iskolaorvosi; üzemorvosi és szociális otthoni ellátást végez (teljes alapellátás)
2003-tól országos szakmai vizsgaelnök, a Munkaügyi Minisztérium részéről kéz és lábápolók, masszőrök, az Egészségügyi Minisztériumnál háziorvosi és kórházi ápolók képzésében
2008-tól Országos Alapellátási Szövetség alapító elnöke
2009-től oktató családorvos a Budapesti Orvostudományi Egyetemen
2010-től oktató családorvos a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, akkreditált rendelővel
2011-től NEFMI mellett működő Szakmai Kollégiumi Tanács tagja iskola-egészségtan, ifjúságvédelem témában
2012-től foglalkozás-egészségügyi (üzemorvostani) oktató orvos, akkreditált rendelővel a pécsi Tudományegyetem mellett
2016 – 2019 Országos Minőségügyi Szakfőorvos – üzemorvostan
2013 – 2016 Háziorvostan Szakmai Kollégium Tanácsának tagja

HIDASI PÉTER
A Rex-San Kft cégvezetője, okleveles mérnök

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem elvégzése alatt a telekommunikációban helyezkedett el, több nagy nemzetközi vállalatnál szerzett hazai és külföldi tapasztalatot. Élt Franciaországban, projekteken dolgozott többek között Kínában, Németországban. 2017-ben kérte fel a családja, hogy váltson pályát és vegye át a Rex-San Kft irányítását, reformálja meg a vállalatot. Az 1991-ben alapított családi tulajdonú cég azóta jelentős profilváltozáson ment keresztül a keze alatt, sokkal nagyobb hangsúlyt fektetve a rehabilitáció mellett a kórházi és intézményi ápolás területeire. Az egészségügyi kereskedelemre váltás óta folyamatosan képezi magát olyan hazai hiányterületeken, ahol jól tudja hasznosítani az informatikában megszerzett egy évtizedes tapasztalatát, például speciális kerekesszék vezérlési rendszerek (fejvezérlés, szemvezérlés), vagy kórházi intenzív ágyak programozása, konfigurációja. Aktívan részt vesz a gyártási folyamatok megtervezésétől a külkereskedelmi kapcsolatok építésén át a cég számos tevékenységében.

PROF. DR. HORVÁTH ILDIKÓ
Egészségügyért felelős államtitkár

Felsőfokú végzettségek:
1982-88. egyetemi tanulmányok Semmelweis Orvostudományi Egyetem, Budapest, általános orvosi diploma (summa cum laude) SOTE, Budapest; 1988. Jahn Ferenc" emlékérem kiemelkedő szakmai és közösségi munkáért
2007 Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző: egészségügyi szakmenedzser.

Tudományos fokozat:
Orvostudomány kandidátusa, PhD (17.056, 1998, címe: Cholinerg és nitrerg mechanizmusok a cardiorespiratoricus rendszerben) MTA, Budapest
MTA doktora (4082, 2002, címe: Kilégzett biomarkerek pulmonológiai kórképek vizsgálatában) MTA, Budapest

Szakvizsga:
Pulmonológia 2000. (kiválóan megfelelt)
Közigazgatás 2012. (kiválóan megfelelt)

Habilitáció:
2006. Semmelweis Egyetem, pulmonológia
egyetemi magántanári kinevezés (Semmelweis Egyetem), 2006.
egyetemi tanári kinevezés (Semmelweis Egyetem) 2011.

Munkahelyek
SOTE K.K.K. és II. Élettani Intézet, MTA TMB ösztöndíjas; 1988-91.
Országos "Korányi" TBC és Pulmonológiai Intézet (megosztott munkaidő klinikai munka és kutatás között):
Kórélettani Osztály: 1993-2002 tudományos munkatárs, 2002-2003. adjunktus; 2003-2006 osztályvezető főorvos
VIII és I. . Tüdőbelosztály 1995- 2000 pulmonológus szakorvosjelölt, 2000-2006. pulmonológus
2006-2008 SE K.K.K. és Humán Élettani Intézet, tudományos főmunkatárs, 2007-2008 igazgatóhelyettes
2008-2010 Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika tudományos főmunkatárs
2010-2014 Emberi Erőforrás Minisztérium Egészségpolitikai Főosztály főosztályvezető
2011-jelen Semmelweis Egyetem Pulmonológiai Klinika egyetemi tanár (részmunkaidőben)
2014-jelen Országos Korányi Pulmonológiai Intézet: 2014-2015. Stratégiai igazgató, Szevezési-Módszertani Osztályvezető főorvos, 2015-től XIV. Tüdőbelosztály osztályvezető főorvos, 2017-től orvosigazgató, főigazgató általános helyettese
2017-jelen Semmelweis Egyetem Népegészségtani Intézet mb. igazgató

Kutatómunka
1986-1988. Az agyi vazospazmus pathomechanizmusának tanulmányozása (tudományos diákköri munka)
1988-1996. A cardiopulmonális rendszer működésének cholinerg és nitrerg szabályozása (kandidátusi értekezés anyaga)
1996- 2001: Protektív és pathogén mechanizmusok a cardiopulmonális rendszerben (MTA doktori disszertáció anyaga)
2001- jelen: Kilégzett és más biomarkerek légzőszervi megbetegedésekben; a tüdőbetegségek népegészségügyi jelentősége, egészségfejlesztés, prevenció

Díjak, kitüntetések:
Az MTA TMB ösztöndíjasaként elnyerte a magas presztizsű Fogarthy ösztöndíjat, mellyel 3 évig a National Institutes of Health laboratóriumában, Bethesdában (USA)
ERS ösztöndíjjal a Royal Brompton Hospitalban kutatott
Jelenleg tagja a Európai Bizottság Scientific Panel for Health tanácsadó testületnek.
Scientific Excellence of Young Respiratory Scientists Award
MTA Bolyai ösztöndíj
MTA Simonyi-díj
Loreal-UNESCO Nőkért és a tudományért díj
Magyar Tüdőgyógyász Társaság Korányi-gyűrű díj
Battyány-Strattmann díj

DR. HORVÁTH LAJOS
Belgyógyász, kardiológus, MBA diplomát szerzett a BMGE-n menedzsment, illetve a pénzügyi-gazdasági szakterületen. Több kórházi információs rendszer bevezetésében vett részt projektvezetőként, így a 90-es évek végén a világbanki finanszírozású KTI Program beruházását irányította az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben és egyik vezetője volt a Budai Irgalmasrendi Kórház alapításának. Több egészségügyi informatikai K+F programot vezetett, számos hazai kutatásban és az Európai Unió keretprogramjaiban részt vett, főként az internetes technológiákra épülő adatkommunikáció, az egészségügyi internet/intranet alkalmazások, az adattárházak és a vezetői információs rendszerek területén, eHealth témában rendszeresen publikál. A hazai egészségügyi adatkommunikációs szabvány egyik kidolgozója. Tagja a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Orvos-biológiai Szekció vezetőségének. Az IME tudományos folyóirat Informatikai Rovatának szerkesztőbizottsági tagja.
A jelenleg folyó ágazati egészségügyi informatikai fejlesztések kapcsán évek óta szakértőként tevékenykedik, az EESZT megalkotásában és megvalósításában meghatározó egészségügyi szakértői szerepet tölt be.
A Szakmai Kollégium Menedzsment, Egészséggazdaságtan, Egészségügyi Informatikai és Minőségügyi Tanács és Tagozat tagja. Jelenleg az ÉKC Új Szent János Kórház és Szakrendelőben stratégiai és szervezési igazgatóként dolgozik.

JUHÁSZ LÁSZLÓ
Okleveles mérnök
Okleveles mérnökközgazdász
Egészségügyi menedzser
Regisztrált mérlegképes könyvelő, vállalkozási és államháztartási szakirányokon

Tanulmányait a Nehézipari műszaki egyetem (később Miskolci Egyetem), gépészmérnöki karán, illetve közgazdaság tudományi karán végezte, majd a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett egészségügyi menedzseri diplomát.
Jelenleg a hatvani Albert Schweitzer Kórház- Rendelőintézet gazdasági igazgatója.
Pályáját egyetemi kutatóként, oktatóként kezdte, majd 1995. óta egészségügyi intézményi felsővezető, (gazdasági igazgató/ügyvezető). Tapasztalatot szerzett szakkórházi, városi kórházi illetve egész megyét ellátó egészségügyi holding szervezet irányításában is.
Jelentős szerepet vállalt a légimentés megújításában, így nevéhez fűződik a jelenlegi új Magyar Légimentő Nonprofit Kft. alapítása és szolgáltatásának beindítása.
Több kórház gazdasági társasággá történő átalakításában vett részt, és jelentős szerepet vállalt 2012. évtől a kórházak központi költségvetési szervvé történő átalakítása során is. A kórházak jelenlegi gazdasági vezetői között több tanítványa, mentoráltja található. Számos nemzetközi finanszírozású projekt előkészítésében és megvalósításában vállalt vezető szerepet.
A kikapcsolódást extrém sportokban találja meg, búvár- és pilóta oktató, a Borsodi Repülőklub társadalmi megbízatású főpilótája.

KÁLMÁNNÉ JUHÁSZ ILONA
FELSŐFOKÚ ISKOLAI VÉGZETTSÉGEK
1. 1997-1980 Pénzügy szak, Költségvetési szakágazat
Üzemgazdász
Pénzügyi – Számviteli Főiskola, Budapest
2. 1992-1993 Pénzügy szak, Közpénzügyi Specializáció
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
3. 1995-1996 Egészségügyi menedzser szak
Egészségügyi menedzser
Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem
4. 2008-2009 Egészségbiztosítási Szak
Budapesti Corvinus Egyetem

SZAKMAI ÉLETÚT
1980-1986
Fővárosi Egészségügyi Szervezési, Tervezési és Információs Központ
munkakör: előadó, majd főelőadó
1986-1990
Fővárosi Tanács VB Egészségügyi Főosztálya
munkakör: főelőadó, majd mb. közgazdasági osztályvezető
1990-1991
Országos Társadalombiztosítási Főigazgatóság
Egészségügyi Finanszírozási Főosztály
munkakör: főmunkatárs
1991-2011
Fővárosi Önkormányzat Uzsoki utcai Kórház
munkakör: gazdasági igazgató
2011-2013
Országos Egészségbiztosítási Pénztár
munkakör: közgazdasági főigazgató helyettes

TAGSÁG EGYÉB SZERVEZETEKBEN
1992-től Egészségügyi Gazdasági Vezetők Egyesülete (választmányi tag)
1996-től Magyar Egészségügyi Menedzser Klub

DR. KIS SZÖLGYÉMI MÓNIKA
főgyógyszerész helyettes

főgyógyszerész-helyettes
Bajcsy-Zsilinszky Kórház, Intézeti Gyógyszertár

Felsőfokú végzettségek
Gyógyszerész (1995)
Szakgyógyszerész - Gyógyszerhatástan (2002), Kórházi Gyógyszerészet (2004), Infektológia (2016)
Gyógyszerész-közgazdász (2008)

Szakmai tudományos társasági munka
MGYT Kórházi Gyógyszerészeti Szervezet: 2004-2012 titkár, 2013-2017 alelnök,
2016- European Association of Hospital Pharmacists, magyar delegáció vezető
Egészségügyi Szakmai kollégium Kórházi-klinikai Gyógyszerészeti Tanács tag 2011-

DR. KOVÁCS ÁRPÁD
a Költségvetési Tanács elnöke

Dr. Kovács Árpád a Budapesti Műszaki Egyetem (1971) elvégzését követően autópálya tervezőként, majd a Közlekedési Minisztérium munkatársaként helyezkedett el. Szakmérnöki oklevelet 1977-ben szerzett, egyetemi, műszaki doktorrá 1979-benavatják. A kormányzati ellenőrzésként működő Központi Népi Ellenőrzési Bizottságnál gazdasági szakértő, később főosztályvezető lett (1979-1989). 1989-benaz USA Számvevőszékénél tanult. 1990-től az újra életre hívott Magyar Állami Számvevőszék főcsoportfőnöke, majd szakigazgatója, közben1993-ban az EU Bizottság Pénzügyi Főigazgatóságángyakornok. 1996-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő szervezet igazgatóságának az elnökévé nevezték ki. E funkciójából választotta 1997 év végén az Országgyűlés az Állami Számvevőszék elnökévé, mely feladatkört 2009 végéig töltötte be. Munkájához kapcsolódóan előbb a számvevőszékek világszervezete – az INTOSAI – Kormányzó Tanácsa alelnöke, majd 2004 – 2007 között elnöke. 2010-től 2012-ig ismét a vagyonkezelésben dolgozott, az Aranykor Nyugdíj és Egészségpénztár elnöke, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. igazgatóságának tagja, az Magyar Villamosművek Zrt. illetve a budapesti közlekedési valamint a városüzemeltetési holdingok felügyelőbizottságainak elnöke. 2012-ben a Költségvetési Tanács Elnökévé nevezték ki. 1990-től több egyetem, főiskola meghívott oktatója. Gazdaságtudományi területen 2001-ben PhD fokozatot szerez, majd 2003-ban habilitál. 2009-től a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karának professzora. Kutatásainak témája az államháztartás működése, ellenőrzése. Számos gazdaságtudományi könyv szerzője, társzerzője, fejezetírója, szerkesztője, lektora. Mintegy kétszázötven cikkét közöltek a gazdasági szakfolyóiratok. 2008-tól a Magyar Közgazdasági Társaság elnöke.

KRÁZLI ZOLTÁN
A Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett mérnöki diplomát 1999-ben, majd ezt követően egy évig főiskolai tanársegédként tevékenykedett. Ezt követően a BME Közlekedési tudomány PhD programban vett részt. 2005-ben elvégezte a BME MBA képzés Minőség- és termelésmenedzsment valamint Pénzügyi és gazdasági szakirányát. Szakmai pályára lépve 2005-től dolgozik a GS1 Magyarországnál, jelenleg implementációs igazgatóként. Szakterülete az azonosítást és a nyomon követést lehetővé tevő azonosító számok képzése, valamint az őket megjelenítő vonalkódok felépítése és alkalmazása volt az ellátási lánc szereplőinél ágazattól függetlenül. Több publikáció szerzője, melyből legjelentősebb a Nyomon követés globális szabványokkal című szakkönyv, ahol társszerkesztőként is tevékenykedett. Több nyertes pályázat készítője. Kidolgozta a GS1 szabványok hazai alkalmazását segítő szolgáltató cégek szakmai platformját. Évekig a munkálkodott a lineáris vonalkódok mellett a 2 dimenziós kódok hazai megismertetésén és alkalmazásba vételén. Az elmúlt 3 évben fő tevékenysége a GS1 szabványok egészségügyi szerkorban történő bevezetése, a gyártók felkészítése az új Európai Uniós előírások teljesítésére, illetve kórházi betegbiztonsági és hatékonyabb működést segítő megoldások elterjesztése.

MÁNYOKI ATTILA
Hosszútávúszó

1980-tól a helyi úszóklub tagja.
1991-től már nemzetközi versenyeken vett részt.
1993-tól a világ számos pontján állt rajthoz Világ Kupa versenyeken, ahol 25-88 km-t kellett úszni változó körülmények között.
2004 szeptember 11-én indult utoljára Világ Kupa versenyen az amerikai Atlantic City-ben.
2008-ban hosszanti irányban átúszta a Balatont, Balatonkenese és Keszthely között. A 79,6 km-es távot 25 óra és 32 perc alatt teljesítette, mindmáig egyedüliként.
2008-ban Zalaegerszeg-díjjal tüntették ki.
2011-ben első magyarként átúszta a Balti-tengert Németország és Dánia között, melyet addig csak 9-en tudtak sikeresen teljesíteni a világból, és minden idők 3. legjobb idejével.
2013 augusztus 20-án átúszta a hosszútávúszás Everestjének számító La Manche-csatornát, mellyel beállította a magyar rekordot is. E rekordon kívül pedig a 2013-as esztendő leggyorsabb férfi átúszójának járó John Unicum Wood kupát is elnyerte a La Manche-csatornán.
A csatorna átúszásával pedig hivatalosan is elkezdte az Ocean’s Seven sorozatot, mely a világ 7 legnehezebb csatorna átúszását fogja össze.
A 2014-es esztendőben a világ legnehezebb átúszásának nevezett japán Tsugaru-csatornát sikerült átúsznia.
A 2015-ben egyedülállóan rövid időn belül teljesítette a Molokai-csatorna átúszását szeptember 22-én, valamint október 5-én a Catalina-csatorna átúszását, sikerült megdöntenie az addigi Világ rekordot is, mely azóta is fenn áll!
2016-ban Ázsia legnehezebb versenyeként számon tartott hongkongi Cold Half marathonon szerezte meg az első helyet.
2016-ban beválasztották a floridai Fort Lauderdale-ben székelő International Marathon Swimming Hall of Fame tagjai közé.
2017-ben az Ocean’s Seven sorozat 5. állomását teljesítette Új-Zélandon a Cook-szoros átúszásával. Első magyarként a szezon 2. legjobb idejét érte el.
2017 augusztusában a köztársasági elnök nevében kitüntették a Magyar Arany Érdemkereszttel, mely a Magyar Érdemkereszt legfelső fokozata.
2017 novemberében az Ocean’s Seven sorozat 6. állomása a Gibraltári-szoros volt számára. Ezzel 6 sikeres átúszása van meg a világ 7 legnehezebb átúszása közül.
2019-ben világcsúccsal teljesítette az Ocean Seven kihívást.

NAGY ISTVÁN
A Kandó Kármán Villamosipari Műszaki Főiskolán végzett, mint villamos üzemmérnök, majd számítástechnikai szakmérnöki képesítést szerzett. Emellett IT biztonsági auditor és GDPR manager diplomával is rendelkezik. 1997-1999-ig a Világbanki Kórházinformatikai Programiroda projektmenedzsere volt, az Országos Korányi TBC és Pulmonulógiai Intézetben. 1999 óta a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet informatikai osztályvezetője. Részt vett az elektronikus adatcsere szabványcsalád elkészítésében (MSZ22800). Az ágazati egészségügyi fejlesztések kapcsán az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) rendszer megvalósításában meghatározó szerepet töltött be. A Neumann János Számítógéptudományi Társaság, Orvos-biológiai szakosztályának alelnöke. Az Interdiszciplináris Magyar Egészségügy (IME) című szaklap szerkesztő bizottságában dolgozik 15 éve mint alapító tag. Az EGVE elnökségének a tagja.
2018 óta a Szakmai Kollégium Menedzsment, Egészséggazdaságtan, Egészségügyi Informatikai és Minőségügyi Tanács és Tagozat tagja.

DR. PÁSZTÉLYI ZSOLT
Pásztélyi Zsolt 1992-ben végzett a Semmelweis Egyetemen, summa cum laude, köztársasági ösztöndíjjal. Az egyetem elvégzése után a Semmelweis Egyetem II. Gyermekklinikájára került, 1996-ban szakvizsgázott és 2000-ig egyetemi tanársegédként dolgozott.
1999-ben szerzett évfolyamelsőként egészségügyi szakmenedzseri diplomát a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központban (SE EMK).
1999-2000-ben francia kormányösztöndíjjal Nancy-ban tanult egy évet, egy master diplomát szerzett egészségügyi és szociális menedzsmentből, illetve párhuzamosan egészségügyi minőségbiztosítási és technológiaértékelési szakvizsgát is letett.
Vezetői gyakorlatot kontrolling igazgatóként, a főigazgató általános helyetteseként előbb a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézetben, majd az Ajkai Magyar Imre Kórház főigazgatójaként szerzett.
2005 decembere óta az egyebek mellett 6 nagyobb szakrendelőt és 3 rehabilitációs kiskórházat működtető Vasútegészségügyi Kft ügyvezetője.
2006 óta a Medicina 2000 Poliklinikai és Járóbeteg Szakellátási Szövetség elnökségi tagja, 2009-től jelölt elnöke, 2011-től 2014-ig, majd 2017-től ismét elnöke. Tagja az Egészségügyi Szakmai Kollégium Menedzsment és Egészség-gazdaságtan Tanácsának, a Magyar Egészség-gazdaságtani Társaságnak és a Franciaországi Kormányösztöndíjasok Egyesülete elnökségének. Előbb rövid kurzusokon oktatott a SE EMK-ban, majd 2004-től jelenleg is az Egészségügyi szervezetek menedzsmentje kurzus vezetője.
Az IME – Az egészségügyi vezetők szaklapja felelős szerkesztője 2002 óta, az IME által szervezett konferenciák rendszeres üléselnöke.

PROF. POHL, ANTON
Professzor, diplomás egészségügyi közgazdász, kórházmenedzser.

Számos funkciója közül néhány:
a Wilhelminenspital (Bécs) gazdasági igazgatója 21 éven át
a bécsi kórházszövetség központi beszerzési szervének vezetője
a bécsi kórházmenedzserek munkaközösségének elnöke
az osztrák kórházmenedzserek elnöki konferenciájának alelnöke
számtalan szervezést javító projekt vezetője
a bécsi orvostudományi egyetem és a salzburgi egyetem oktatója

SIPOS JÚLIA
Közgazdász, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet Finanszírozási és Kontrolling Osztályának vezetője

2004-ben az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán szerzett matematika szakos tanári diplomát.
2007-ben a Budapesti Corvinus Egyetem Gazdálkodástudományi Karán számvitel főszakirányon és egészségügyi közgazdaságtan és technológiaelemzés mellék-szakirányon végzett.
2007 szeptemberétől 2010 végéig az Egészségügyi Minisztérium munkatársa volt.
2011-ben az Egészségügyi Szakértő Műhely Kft. compliance divízióját segítette. A Századvég Gazdaságkutató Zrt. egészségügyi üzletágában 2012. és 2015. között dolgozott.

DR. STANKOVICS ÉVA

2012- Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet – Hatvan
Főigazgató
- az intézmény szakmai működésének irányítása, menedzselése,
- munkáltatói jogok gyakorlása,
- gazdálkodási és jogi ügyek felügyelete.
2011-2012. Albert Schweitzer Kórház-Rendelőintézet Nonprofit Közhasznú Kft. Hatvan
Gazdasági és jogi ügyekért felelős ügyvezető igazgató
- gazdálkodási és jogi ügyek irányítása, koordinálása
- a társaság szakmai működésének menedzselése
- munkáltatói jogok gyakorlása.
2010-2011. Nemzeti Erőforrás Minisztérium Budapest
Kultúrpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság,
Titkárságvezető, főosztályvezető
- a helyettes államtitkári titkárság és a hozzá tartozó főosztályok munkájának koordinálása, irányítása, szervezési-jogi feladatok ellátása
- a helyettes államtitkár munkájának támogatása, szervezése
- az államtitkársághoz tartozó intézmények gazdasági és jogi felügyelete
2009-2010. - Pest Megyei Szent Rókus Kórház és Intézményei Budapest
Gazdasági Igazgató
2006-2009 - Pest Megye Önkormányzatának Hivatala Budapest
Elnöki Iroda vezetője
- Hivatali szintű koordináció, szervezési-jogi feladatok ellátása
- Elnök munkájának támogatása, szervezése
- az Elnöki Irodához tartozó egészségügyi intézmények jogi és gazdasági felügyelete
2003-2006. Pest Megye Önkormányzatának Hivatala Budapest
Főjegyzői Titkárság vezetője
- Hivatali szintű koordináció, szervezési-jogi feladatok ellátása
- Főjegyző munkájának támogatása
- költségvetési tervezésben való részvétel, költségvetési belső ellenőrzési csoport irányítása
1999–2003. Pest Megye Önkormányzatának Hivatala Budapest
Minőségirányítási vezető
- Minőségbiztosítási rendszer teljes körű kialakítása és működtetetése
1996–1999. Pest Megye Önkormányzatának Hivatala Budapest
Gyakornok
- Bizottsági titkári feladatok ellátása
- Közgyűlési szervezési feladatok

TANULMÁNYOK
1989-1993 Türr István Gimnázium Pápa
- gimnáziumi érettségi
1993-1997 Államigazgatási Főiskola Budapest
- Igazgatásszervező
1997-2001 ELTE- Állam- és Jogtudományi Kar Budapest
- Jogász
2001-2005 BGF Külkereskedelmi Főiskolai Kar Budapest - Közgazdász nemzetközi marketing és teljeskörű minőségírányítás szakon, szolgáltatásmarketing szakirány
2011- 2013. Semmelweis Egyetem EMK Budapest
- Egészségügyi menedzser MSC, mesterképző program

EGYÉB
- közigazgatási és jogi szakvizsga
- középfokú nyelvvizsga olasz és német nyelvből
- B kategóriás jogosítvány
- teljes körű, felhasználói számítógép ismeret

ÉRDEKLŐDÉSI KÖR
- Válságkezelés
- Rendszerépítés
- Szervezetmenedzselés
- Konfliktuskezelés

HOBBI
- borászkodás, gasztronómia
- tenisz

STEINBÖCK, WERNER
Kórház igazgató, North Hospital – Clinic Floridsdorf

Werner Steinböck 1984 óta aktívan hozzájárul az egészségügyi ágazat működéséhez.
Munkássága a pénzügyi és ellenőrző folyamatok kialakítására és végrehajtására koncentrál, nem csak kórházi, hanem vezetői, középirányítói funkcióban is.
Dolgozott a pénzügyi részlegen a Bécsi Wilhelminen Kórházban, valamint a pénzügyi és ellenőrző osztály fejeként is a Bécsi Kórházszövetség igazgatóságán.
Sok éves tapasztalatának köszönhetően, 2018-ban bízták meg az Észak-bécsi Kórház vezetésével, amelyet 2019-ben nyitottak meg. A projekten belül a nem klinikai és adminisztratív szektor működésbe helyezéséért volt felelős.

SZABÓ BAKOS ZOLTÁNNÉ
A Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház ápolási igazgatója.

Pályafutását szülésznőként kezdte. Szakmaterülete az ápolás, a szülészeti ellátás, az otthoni szakellátás, az egészségügyi menedzsment és humánszervezés. Ehhez az alapot megszerzett képesítése, ápolói, szülésznői, valamint diplomái (egészségügyi főiskola, humánszervező egyetemi végzettség, szakmenedzseri szakképesítés) adják. Évekig oktatott és vizsgáztatott is az egészségügyi képzésben. Szakmai, civil és köztestületi szervezetekben vesz részt az ápolás szakma fejlesztéséért, elismertségéért.
1997-2003 között Magyar Ápolási Egyesület elnökségi tagja. 2008-tól A Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének alelnöke.
1991-től a Betegápolásért Alapítvány elnöke.
Jelenleg a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara Humánpolitikai és Minőségfejlesztési Bizottságának elnöke.
Legmagasabb szakmai kitüntetése a Batthyány-Srtatmann László Díj.
Elismerései: Kossuth Zsuzsanna emlékérem, a Pro Sanitate díj, a Szent György emlékérem és az Aranylámpás díj.

SZABÓ BÁLINT
JELENLEGI BEOSZTÁS:
EESZT főosztályvezető, Állami Egészségügyi Ellátó Központ

ISKOLAI ÉS SZAKMAI VÉGZETTSÉG
Budapesti Műszaki Egyetem
Eötvös Lóránd Tudományegyetem
Kossuth Lajos Tudományegyetem

SZAKMAI GYAKORLAT
Szabó Bálint, az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér kialakítását és fenntartását végző szervezeti egység főosztályvezetője az Állami Egészségügyi Ellátó Központban.
Az e-egészségügy jövőjét meghatározó fejlesztést végző program szakmai vezetőjeként fogta össze az EESZT kialakítását, és most annak bevezetését és fenntartását irányítja. Ehhez biztos alapot ad a szakmai múltja, amiben épp úgy megtalálható a számos iparágban szerzett szoftverfejlesztési projektirányítási tapasztalat, mint teljes IT szervezet irányítása nagyvállalati környezetben.
Rendszeres előadó informatikai konferenciákon, több szakkönyv szerzője.

DR. TÁTRAI TÜNDE
egyetemi docens, Corvinus Egyetem

Felsőfokú végzettségek:
1995 - 2001 Miskolci Egyetem, Állam- és Jogtudományi Kar
1991 - 1997 Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem, Termelésmenedzsement és Logisztika

Tudományos fokozatok, címek:
2008, PhD Budapesti Corvinus Egyetem

Egyetemi közéleti tevékenységek:
2014 - AACSB akkreditáció kari koordinátora
2013 - Gazdálkodási Kar Kari tanács tagja
2006 - 2009 Gazdálkodási Kar Kari tanács póttagja

Korábbi és jelenlegi munkahelyek, munkakörök és beosztások:
2008 - 2009 Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Üzleti Tudományok Intézet, Üzleti Jogi Tanszék, tudományos munkatárs
2002 - 2007 Miniszterelnöki Hivatal Kormányzati Informatikai és Társadalmi Kapcsolatok Hivatala,Elektronikuskormányzat Központ, jogi és közbeszerzési tanácsos, IDA E-közbeszerzési Munkacsoport - Hivatalos képviselő
2001 - 2002 Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság, Szabályozási Főcsoport, jogszabályelőkészítő, koordinátor

PROF. DR. TIHANYI JÓZSEF
Testnevelő tanár, atléta, szakedző
Egyetemi tanár, tanszékvezető, mesteredző

Tudományos fokozat: kandidátus, biológia (1982), MTA doktora (2002)

Felsőfokú végzettségek:
1966-1970 Magyar Testnevelési Főiskola, Budapest, tanári szak
1971-1973 Magyar Testnevelési Főiskola, Budapest, szakedző
1973-1975 Marxista-Leninista Esti Egyetem, filozófia szakosító
1977-1980 Kandidátusi aspirantura, TFKI
1980-1981 University of Jyvaskyla, Finnország, biomechanika

Kinevezések
Főiskola, egyetemi kinevezések:
1970 főiskolai tanársegéd, Magyar Testnevelési Főiskola, Atlétika tanszék
1975 egyetemi adjunktus, Magyar Testnevelési Főiskola, Atlétika tanszék
1980 tudományos munkatárs, Magyar Testnevelési Főiskola Kutató Intézete, Élettani Osztály
1984 tudományos főmunkatárs, Magyar Testnevelési Főiskola Kutató Intézete, Élettani Osztály
1987 tudományos kutató, Kuwait University, Faculty of Medicine, Dept. of Physiology
1990 tudományos főmunkatárs, Magyar Testnevelési Egyetem, Biomechanika csoport
1991 egyetemi docens, Magyar Testnevelési Egyetem, Biomechanika csoport
1993 egyetemi tanár, Magyar Testnevelési Egyetem, Biomechanika csoport

Vezetői kinevezések, megbizatások
1991-1994 tudományos rektorhelyettes, Magyar Testnevelési Egyetem
1991-1994 csoportvezető, Biomechanika csoport
1991-1994 TF Tudományos Bizottságának, elnök
1993-1994 TF Doktori Tanácsának, elnök
1994-2011 tanszékvezető, Biomechanika tanszék
1994-1997 rektor, Magyar Testnevelési Egyetem
1997-2000 rektor, Magyar Testnevelési Egyetem
2000 elnök, Előkészítő Tanács, Semmelweis Egyetem
2000 elnök, Ideiglenes Intézményi Tanács, Semmelweis Egyetem
2000-2001 dékán, Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar
2000-2003 Integrációs rektorhelyettes, Semmelweis Egyetem
2004-2008 elnök, Sporttudományi Doktori Iskolai Tanács
2007-2008 megbízott dékán, Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar
2008-2011 dékán, Semmelweis Egyetem, Testnevelési és Sporttudományi Kar
2011-2014 A Doktori Iskola vezetője
2014- Testnevelési Egyetem Doktori Tanács, elnök

Oktatói tevékenység: testnevelő tanári szak, biomechanika, magasugrás, erőnlét diagnosztika, erőfejlesztés, sport és mozgástudomány

Kitüntetései: Hepp Ferenc Díj (1996), Kemény Ferenc Díj (1999), Meritorius Professor (2009 University Zagreb), Kiváló PhD oktató a Semmelweis Egyetemen (2008), Mestertanár aranyérem OTDT), Eötvös József Díj (2011), a Magyar Egyetemi és Sportszövetség Életmű díja (2013), Pro Universitate díj (2017)

TÖRÖKNÉ KAUFMANN ZSUZSANNA
Az EGVE elnöke, a balatonfüredi Állami Szívkórház gazdasági igazgatója

Képzettsége:
Egészségügyi Szakközgazdász (2005)
Egészségügyi minőségi auditor (2004)
Egészségügyi minőségmenedzser (2003)
Mérlegképes könyvelő (1994)
Adótanácsadó (1993)
Üzemgazdász (1986)
Képesített könyvelő (1980)

DR. URBÁN EDINA
1989-ben végzett a Semmelweis Egyetem Általános Orvosi Karán

Szakképesítései:
Neurológiai szakvizsga (1993)
Mozgásszervi rehabilitációs szakvizsga (1999)
Háziorvosi licence vizsga (2001)
Egészségügyi projektmenedzser (2010)
Egészségügyi Menedzser mesterképzés (2018)
Munkahelyek:
1989-99-ig a Nyírő Gyula Kórház Neurológiai osztályán orvos, szakorvos
1999-2006 a Károlyi Sándor Kórház Neurorehabilitációs osztályán adjunktus, majd főorvos, osztályvezető helyettes, 2007-től 2013-ig osztályvezető főorvos
2013-2017 a kisbéri Batthyány Kázmér Szakkórház kinevezett főigazgató főorvosa. 2018 januártól Jávorszky Ödön Kórház főigazgató főorvosa

Társasági Tagság: Magyar Stroke Társaság, Magyar Rehabilitációs Társaság, Magyar Egészségügyi Menedzser Klub
Funkciók: Az Egészségügyi Szakmai Kollégium Rehabilitáció, Fizikális Medicina Tanács tagja (2018-), Magyar Kórházszövetség Elnökségének tagja (2019-)
Tudományos munkák: számos hazai és nemzetközi kongresszuson magyar, angol nyelvű előadások, közlemények folyóiratokban, könyvrészlet rehabilitációs témakörben

DR. VIDA RÓBERT GYÖRGY
1987-ben született Pécsett. Egyetemi tanulmányait a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Gyógyszerésztudományi Szakán végezte, és 2011-ben gyógyszerészdoktori diplomát szerzett. Azóta a PTE ÁOK, majd később GYTK Gyógyszerészeti Intézet és Klinikai Központi Gyógyszertár munkatársa, 2011 és 2014 között központi gyakornokként, 2014-2018 között egyetemi tanársegédként, 2019-től egyetemi adjunktusként dolgozik. 2014-ben klinikai-kórházi, majd 2016-ban gyógyszerészi gondozási szakgyógyszerész szakképesítést szerzett. 2012. és 2015. között részt vett a BELLA (betegellátók akkreditációja a biztonságos betegellátásért) programban a gyógyszerészi gondozási projekt keretében. 2015-től a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület Gyógyszerhamisítás elleni munkacsoportjának tagja. 2017-től a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság Kórházi Gyógyszerészeti Szervezete Ifjúsági Állandó Bizottságának tagja. Oktatóként vesz részt a magyar és angol gyógyszerészhallgatók, valamint a szakgyógyszerész jelöltek képzésében, tudományos diákköri tevékenységük irányításában és a szakdolgozatok vezetésében. Érdeklődési és kutatási területei a gyógyszerhiányok, az online gyógyszerforgalmazás, gyógyszerhamisítás vizsgálata, a gyógyszerkölcsönhatások, a magisztrális gyógyszerkészítés és a gyógyszerészi gondozás.

WÉBER ANDRÁS
Demográfus a KSH Népesedés Statisztikai Osztályán

PhD-jelölt a Pécsi Tudományegyetem Demográfia és Szociológia Doktori Iskolájában.
Budapesten az ELTÉ-n végzett statisztika szakon, ez idő alatt ösztöndíjas hallgatója volt a norvégiai University of Oslo-nak.
2017-ben elnyerte az Európai Demográfiai Doktori Iskola ösztöndíját, aminek keretében a Max Planck Institute for Demographic Research-ben, Rostockban és a University of Southern Denmark-on, Odensében kutatott.
Érdeklődési körébe az epidemiológiai korszakváltások, az életkilátások vizsgálata és ezeken belül a rákmorbiditási és mortalitási viszonyok tartoznak.